Ezt a kis írományt egy body-s fórumon találtam. Annyira ráérzett a lényegre a srác hogy muszáj voltam bemásolni ide. Egyszerűen tökéletes! Szívemből szólt:) Az eredeti pedig itt található.

Egy idegbeteg rigó kiabálja a magáét az udvaron. Nem adja fel. Forgolódsz, de nem tudsz visszaaludni, a természet is szólít. De nem is baj, idő van.

Konyha, még szinte csukott szemmel feltéped a tejsavós vödör tetejét, a sékerbe fél liter vízbe kerül két púpos mérőkanállal, álmatagon lötyögteted, könnyen oldódik. Megy bele a zabpehely meg egy banán, szépen felkarikázva, csoda, hogy nem nyiszálod le az ujjaid. Finom, imádod, enélkül nem indul a reggeled. Amíg a zab puhul, kecses kis virsliujjaiddal kiszabadítod a vitaminokat a zacskóból, mellédobsz pár kapszula nitrogén-oxidot. RDA, bruhaha. A másik sékerbe megy megint tejsavó, meg vagy húsz gramm glutamin, aztán a táskába a bandázs, öv, edzőcipő, igen CIPŐ, melegítő satöbbi mellé.

Egy kis emésztés után kilépsz a párás szombat reggelbe, hatalmasat harapsz a még nem is büdös belvárosi levegőből. Hűvös van, fejedre húzod a kapucnit, és betájolod a termet. A piacon már zajlik az élet, a hentesboltból integető néninek odaszólsz, hogy ma inkább edzés után mennél a pár kiló csirkédért, köszönöd szépen.

Mp3 lejátszó a füledbe, a teremig azt az ötperces sétát a ráhangolódással töltöd, az agyadban a Korn reszeli a gitárt, körbenézel. Egy ötvenes forma rosszul szabott, mocskos öltönyben támasztja a falat egy kiskocsma mellett, nem tudod eldönteni így reggel, hogy még részeg, vagy már részeg. Gyönyörű. Kikerülöd, szaga szinte kitépi a szaglóhámot az orrodból, a nyitott ajtón kiáramló bagófüst mögött klónjai támasztják a pultot.

Aszfaltszag. Útfelújítás. A melósok műszak előtt az úthengernek támaszkodva tekerik ki a felesüvegek nyakát, gyorsan utána küldenek egy sört. Vagy kettőt. Ha most ilyesmit kellene innod, meghalnál, suhan át az agyadon, ahogy elmész közöttük.

Bevillan a recézett rúd, ahogy ráfonódik az ujjad. Na dolgozik már a nitrogén… akaratlanul elvigyorodsz, de pár takony kölyök széttapossa a gondolataidat. Valamitől nagyon be vannak állva, ahogy kiszállnak – mit kiszállnak, kiesnek – egy taxiból. Trendi séró, rózsaszín felső, mintha kötelező lenne, egyiknél egy üveg pia. Hangosak, ordenárék, övék a világ, hiszik most, tizenpár évesen. Az egyik végighányja hirtelen egy szemetes oldalát, a többiek röhögnek, a vállát veregetik. Büszkék rá. A srác is magára. Lehet is, ennyi vagy, kisfiam, egy hányás egy szemetes oldalán, ezt majdnem közlöd is vele, de a lábad a terem felé hajt.

Igen, több vagy ezeknél.

Imádsz edzeni, imádsz a kajáddal baszakodni. Az a napi másfél óra a teremben, az a tied. CSAK A TIED. Mert szereted, ez az életed, a meló, a napi robot, a tanulás vagy akármi mellett, az a plusz, ami célt és erőt ad. A vér száguld, a fizikum alakul, az izmok kegyelemért könyörögnek, röhögsz a beteg kis pöcsökön az elmebeteg gyakorlataikkal, a velnesz-lapokból vett iszonytató baromságaikon. TE jobban tudod.

Több vagy ezeknél.

Sportoló vagy.